Találj meg minket a Facebook-on
Március 15.-i megemlékezés
2022.03.28.

2022. március 11-én került sor iskolánkban az 1848-1849-es forradalomról és szabadságharcról való ünnepi megemlékezésre.

A műsort Krasznahorkai László tanár úr állította össze a 11.B osztály 6 tanulójának lelkes közreműködésével (Mester Csenge, Páli Mónika, Redák Dorina, Kavecsánszki Levente, Petrik Marcell, Szabó Barnabás).

Az előadás során a szereplők felidézték a fontosabb forradalmi eseményeket. Az események ismertetése között versek és dalok színesítették a műsort. A műsor alatt a háttérben kivetítették a forradalom fontosabb helyszíneit, szereplőit, történéseit.

A műsor változatosságát az élőzene biztosította, amelynek keretében Krasznahorkai László tanár úr Petőfi-verseket adott elő megzenésítve. Az éneklésben a műsor szereplői is aktívan részt vettek. Külön változatosságot jelentett az is, hogy a fontosabb csatákról egy rövid, zenés kisfilm is levetítésre került.

A diákok visszajelzése alapján élvezetes, érdekes megemlékezést sikerült összeállítani. Az ünnepségen a 10. évfolyam osztályai vettek részt.

A műsor technikai hátterét Révész Barnabás tanár úr és Varga Bence 13.SZÉB osztályos tanuló biztosította.

A fotókat Bódis Barbara tanárnő készítette.

Budapest, 2022.03.27.

Krasznahorkai László

Nyomtatás
További kérdései vannak?
Írjon nekünk, és kollégáink hamarosan e-mailben vagy telefonon felveszik Önnel a kapcsolatot:

felnőttképzés, szakképzés, szakiskola, vendéglátás, idegenforgalom, kereskedelem, idegenvezető képzés, cukrász képzés, fodrász, szakács képzések Budapesten, felnőtt oktatás

VIK Vendéglátó, Turisztikai, Szépészeti Baptista Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium. Magas színvonalú képzések és jó elhelyezkedési lehetőségekkel bíró szakképzések Budapesten. Felnőttképzéseink, szakképzéseink között a következő szakmák szerepelnek: szakács, cukrász, pincér, vendéglátó eladó, eladó, fodrász, vendéglátásszervező-vendéglős, idegenvezető, logisztikai ügyintéző és számos további szakképzés is.