Központi írásbeli felvételi vizsga
A technikumba (korábban szakgimnázium) és/vagy gimnáziumba jelentkezők – az adott intézmény elvárásainak megfelelően - központi írásbeli felvételi vizsgát tesznek magyar nyelvből és matematikából.
A tanuló abba az intézménybe nyújtja be a Hivatal által kiadott, kizárólag a központi írásbeli vizsgán való részvételre vonatkozó jelentkezési lapját, amelyikben a központi írásbeli vizsgát meg kívánja írni. A tanulóknak 2024. december 02-ig, a „TANULÓI JELENTKEZÉSI LAP” című dokumentum, vizsgát szervező intézménybe történő benyújtásával kell jelentkezniük a központi írásbeli vizsgára.
A jelentkezési lapok beküldésének módja(letöltés ITT):
VIK Szakképző Intézmény és Gimnázium, 1426 Budapest, Pf.: 59.
A tanuló a központi írásbeli vizsgára csak egy intézménybe jelentkezhet. Tehát a központi írásbeli vizsgát mindkét tárgyból ugyanabban az intézményben kell megírnia.
A különleges bánásmódot igénylő tanulók esetében (SNI, BTMN) szükség van az érvényes szakértői vélemény és a speciális körülmények, eszközök igénylésére vonatkozó szülői kérelem leadására is a jelentkezési lappal egyidőben. A kérelem szintén letölthető ITT.
A vizsga időpontja
Az írásbeli felvételi vizsga időpontja: 2025. január 18. (szombat) 10:00 óra.
A pótírásbeli időpontja: 2025. január 28. (kedd) 14:00 óra. A pótírásbeli időpontjában csak azokat tudjuk fogadni, akik alapos indokkal maradtak távol az eredeti időpontban, és a távolmaradást igazoló irattal rendelkeznek, és azt legkésőbb 2025. január 24-én 10:00 óráig elektronikusan megküldik az info@vikiskola.hue-mail címre.
Az írásbeli vizsgáról külön értesítést nem küldünk.
Kérjük a jelentkezőket, hogy a vizsganapon legkésőbb 9:30-ig, illetve a pótírásbeli napján 13:30-ig érkezzenek meg iskolánk épületébe. A szülők számára a földszinten várakozási lehetőséget biztosítunk.
A vizsga menete
A vizsga első részében magyar nyelvből töltenek ki feladatlapot a jelentkezők, melynek időtartama 45 perc. Ezután 15 perces szünet következik. A vizsga második részében matematikából töltenek ki feladatlapot a jelentkezők, melynek időtartama 45 perc.
Az írásbeli vizsgán matematikából körző, vonalzó és szögmérő használható. Számológépet és telefont/okosórát nem használhatnak a tanulók. (Étel, ital bevihető, amennyiben szükséges.)
Eredményhirdetés
Az írásbeli vizsga eredményeiről tájékozódni, a kijavított dolgozatokat megtekinteni2025. január 27-én (hétfő) 8:00 és 16:00 óra között lehet az iskola titkárságán (2. emelet).
Ekkor átvehetők az értékelő lapok is. Amennyiben a dolgozatok javításával kapcsolatosan észrevételük van, ezt 2025. január 28-án (kedd) 16:00 óráig tehetik meg írásban, az iskola igazgatójának címezve.
felnőttképzés, szakképzés, szakiskola, vendéglátás, idegenforgalom, kereskedelem, idegenvezető képzés, cukrász képzés, fodrász, szakács képzések Budapesten, felnőtt oktatás
VIK Vendéglátó, Turisztikai, Szépészeti Baptista Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium. Magas színvonalú képzések és jó elhelyezkedési lehetőségekkel bíró szakképzések Budapesten. Felnőttképzéseink, szakképzéseink között a következő szakmák szerepelnek: szakács, cukrász, pincér, vendéglátó eladó, eladó, fodrász, vendéglátásszervező-vendéglős, idegenvezető, logisztikai ügyintéző és számos további szakképzés is.